|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fikó Regina 2001. október 17.A VII. Erdélyi Folk- és Néptáncnapokat Székelyudvarhelyen tartják okt. 19-én és 20-án. Fellép a sepsiszentgyörgyi Tutora együttes és a magyarországi Tükrös zenekar, másnap pedig Zerkula János, Fikó Regina, Nyisztor Ilona valamint Kóré Géza és barátai. Utána táncház lesz. /VII. Erdélyi Folk- és Néptáncnapok. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./2003. december 2.Befejeződött az Erdélyi Prímások VI. Találkozója Csíkszeredában. További stúdiófelvételekre került sor, a muzsikusok gálaműsor keretében léptek fel a lelkes közönség előtt. A hiteles erdélyi népi muzsika ápolása - ez a cél vezérli évente a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest az Erdélyi Prímások Találkozójának megszervezésében. A találkozón jelen volt Zerkula János és Fikó Regina a Gyimesekből, Pál Emil és a Keleti Szél Szabadcsapat, a Palló zenekar, Horváth Mihály és zenekara Vajdaszentiványról, Jakab Attila és zenekara Marosvásárhelyről, a felcsíki népzenét játszó Duduj Rozália és Nisztor Mihály, az Üsztürü zenekar és Magyarpalatkáról Koboda Márton és együttese. Az archivált hanganyagot és videokazettákat a későbbiekben kiadják. /D. Balázs Ildikó: Mire táncolunk Erdélyben? = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./2008. december 6.Az idén májusban elhunyt Zerkula Jánosra, valamint feleségére, a november elején eltávozott Fikó Reginára emlékeztek a múlt héten Csíkszeredán megtartott XI. Erdélyi Prímások Találkozójának első napján. A gyimesi népzenei örökség legendás közvetítőjéről, valamint a zenész férj muzsikáját gardonyon kísérő feleségről készült felvételek sorakoztak Ádám Gyula fotóművész In memoriam Zerkula János című kiállításán. A Zerkula-emlékkoncerten a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban tanító Antal Tibor csángó népdalt énekelt, a vajdasági Török Tilla, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia Népzene Tanszékének növendéke hegedűjátékát Rigmányi Júlia Katalin kísérte gardonyon. Fellépett a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, majd a Zerkula Emlékzenekar, amely korábban Tücsök Zenekar néven muzsikált, aztán a prímás halála után fölvette az oktatónak tekintett Zerkula János nevét. A prímástalálkozón a széki (Pali Marci és zenekara), magyarlapádi (Sipos Ferenc és Piros Pátlinkás Zenekara), vajdaszentiványi (Horváth Elek és zenekara), mezőségi (Mácsingó Náci és zenekara), budapesti (Jánosi András és a Liszt Ferenc Zeneakadémia növendékei), valamint a házigazda és szervező Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes zenekara szerepelt. /Antal Ildikó: Zerkula-emlékest és prímástalálkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 6./2010. november 26.A legkülső magyarok szétszórt igazságaRomok, romok, mindenütt romok… „Lépni sem lehet anélkül, hogy ne rúgna az ember megpörkölődött kötésű könyvekbe, ne gázolna térdig a törmelékben, miközben torkát kaparja a koromszag.” Margittai Gábor szerint egy százhatvan évvel ezelőtti tudósítás így számolhatott volna be arról, ami 1849. január 8-án és az azt követő napokban történt, amikor az Avram Iancu és Axente Sever vezette fölhergelt móc felkelők elözönlötték az erdélyi kultúra egyik legfontosabb központját, Nagyenyedet, és lemészárolták a védtelen magyar polgárságot. Trianoni menyecske egyik legmegrázóbb fejezete a népirtást idézi föl. De nemcsak a százhatvan évvel ezelőtt történtek miatt megrázó olvasmány, hanem azért is, ami azóta történt Dél-Erdélyben és egyebütt, mindenhol, ahol magyarok élnek (éltek) a Kárpát-medencében. Főként pedig talán azért, ami nem történt meg a legutóbbi években sem. A szerző a kétezres évek elején a pusztuló magyar templomok és az eltűnő kisebbség nyomait kutatva járt már a városban, s hét év után visszatérve azt tapasztalhatta, az állapotok azóta sem javultak. A pusztulás okait kutatva járja egy évtizede Margittai Gábor, a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjának társszerkesztője a Kárpát-medence tájait, írja riportjait, interjúit, elemzéseit, elszomorító, ám tanulságos utazásra csábítva olvasóit nyugat és kelet, dél és észak határain át az Őrvidék és Bácska, a Felvidék és a Gyimesek között. Utazásairól szóló, a Magyar Nemzetben korábban megjelent írásait néhány évvel ezelőtt Külső magyarok – Utazás a végeken címmel gyűjtötte kötetbe, a korábbi könyv címe mostanra sorozatcímmé vált, a Trianoni menyecske – Szórványlétünk a Kárpát-medencében című új kötet nemcsak folytatásnak tekinthető, de további írásokat, köteteket ígér. Ezért fölösleges méricskélni, mi szorul háttérbe a mostaniban. A szerző visszalép Trianon előttre is, amikor a Miért nem válhat múlttá, ami történelem? című bevezetőben Németh László 1935-ben írt sorait idézi: „Erdélyt pedig nem adjuk, imádkozzák iskolás gyerekek minden reggel és délben a Magyar hiszekegy után. A valóságban mást sem tettünk Erdéllyel egy század óta, csak adtuk, és ma jobban adjuk, mint valaha.” A magyar politikai elit végzetes tévedéseire utal itt Németh László, aminek végzetes bizonyítéka az első világháborúba belépés volt – a trianoni diktátum mellett a sok-sok ezer névtelen baka sírja is erre emlékeztet, amelyeket Margittai az Isonzó (Soca) feletti hegyekben fölkeresett. De a Trianoni menyecskében az is olvasható, hogy e sírokat ma is nagyon kevés magyar keresi meg, ha az olaszok, szlovének nem gondoznák őket, talán már nyomtalanul eltűntek volna. Margittai Gábor keresi azokat is, akiknek szórványban élve is fontos a megmaradás, elmegy Torockóra, ahol még a románok is magyarul beszélnek, megszólaltatja az erős hitű Zichy Katalint, a felejthetetlen muzsikusokat: a gyimesi Zerkula Jánost és Fikó Reginát, a ruszti Ödenburgert, Wenczel Róbertet, aki osztrák létére megtanult magyarul, de valahogy úgy van, mint az Istenét kérlelő Lót: kevés igazat talál. A könyv ezért sokkal több, mint a romlás fölmutatása: figyelmeztetés a jelen magyar társadalma, politikai, kulturális elitje számára. Hogy a szerző által kedvelt terminológiát használjam: belsőből előbb külső, majd legkülső magyarok lennénk, mielőtt végleg elfogyunk? P. Szabó Ernő Megjelent a Magyar Nemzet november 18-i számában Margittai Gábor: Trianoni menyecske – szórványlétünk a Kárpát-medencében. Scolar Kiadó, Budapest, 2010. Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
